Prológus
Mintha kómában feküdnék… Mintha nem lélegeznék,nem dobogna a szívem… Mintha valaki más élne helyettem… Elvesztem az álomvilágban.Menekülök a valóság elől.Bünösnek ítélték képzeletem,fikciónak bélyegezték másik létezésem.Vissza kell jutnom! Ijesztő,hogy minden ismeretlen…elfelejtettem az utat.Egyedül vagyok,magamra hagyott.Nélküle minden zavaros,minden fenyegető…és idegen. Azt hiszik őrült vagyok!De miért?Csak mert érzem,hogy figyel engem?Hogy vigyáz rám?Hogy velem van minden percben?...Elkeserítenek.Félek. Nem kaptam esélyt,hogy elbúcsúzzak Tőle!Többé nem segíthet megkülönböztetni a rosszat a jótól!Nem érdemeltük ezt!Miért választottak szét minket időnek előtte?Miért?Miért?Kinek volt nagyobb szüksége Rá,mint nekem? Elrettent,hogy nem tudom,mi lett Vele?Hiába mondják,hogy mostmár biztosan egy jobb helyen van(azon a bizonyos "Jobb Hely"-en),mégis folyton azt kérdezem fennhangon:"Hová mentél?Hová tüntél?".Tudni akarom!Hallani akarom!Látni,érezni akarom!... Féltem Őt. Sosem akartam,hogy egyedül nézzen szembe a Halállal.Sosem hittem,hogy nélkülem küzd majd.Nem engedtem volna!Felajánlottam volna önmagam,hogy Őt mentsem.Vagy ha nem lehet,ha sehogy máshogy nem menthetem meg,hát ketten haltunk volna,együtt! Míg élt,mindig csak ketten voltunk.Ha pár órára el is kellett válnunk,folyton egymás fejében jártunk.Boldog,vidám,teljes életet adtunk a másiknak.Erősek voltunk együtt,bármivel szembenéztünk!Tanított engem küzdeni,türni,megbocsátani és szeretni. Kitépték a legjobb részem…kiontották a vért a véremből.Megölték Őt.Elvették az életem egyetlen értelmét.Minden értelmét.Megöltek engem is.Hogy véletlen baleset lett volna?Érdkes.Én nem hiszek a véletlenekben. Miatta mosolygott rám a Nap.Miatta ragyogtak rám a csillagok.Miatta adott nekem varázserőt a Hold.Miatta léptem át az akadályokon…és Őmiatta nem adtam fel soha!Mert Ő szeretett,védett,tanított és játszott velem. Csak egy lövés…ennyi kellett…ennyi történt…ennyi.Egy aprócska,pici,nyomorult golyócska.Hát el lehet ezt valaha fogadni?Fel lehet ezt valaha is dolgozni?Tovább kéne lépnem?...Ó,nem!Nem.De nem ám!...Képtelen vagyok már Nélküle élni!Képtelen vagyok Őt elfeledni!...Ő a részem. Ő én vagyok.Ő a mindenem. Ő a Bátyám. A Herceg. A Halhatatlan. Megfosztottak ölelésétől,tekintete melegétől,közelsége biztonságától.Sosem gondolkoztam azon milyen lesz,ha elhagy,mert tudtam,hogy Mi: mindig Mi leszünk.De ők elvették a jobbik felem!Ezzel veszélyes,nagyon veszélyes…életekbe kerülő játékba kezdtek.Innen nincs már választás. Bosszú. Jogos bosszú. Jogos bosszú,mely mindüket eléri. Nincs kegyelem.Nem adhatok irgalmat azoknak,akik Neki szenvedést és magányt dobtak.Megbánást és felismerést akarok látni a szemükben,miközben megragadom a lelküket. Felkészültem. Képes vagyok ölni. A kis tigrisből sárkány szüetik. Ő ismer legjobban,mert elvezettem olyan mélyre magamban,ahol láthatta a Sötétség magját.Érezhette bennem a Gonoszt…Ő mégis Jóra biztatott!S lám,hova vezetett?Megölték a legtisztább lényt!Eltaposták,mert Ő más volt!Mert egy csiszolatlan gyémánt volt!Egy igazi csoda! Jégbe fagyott a szívem. Halottan járok a Földön. Feladatom,hogy igazságot tegyek. Már belefáradtam ebbe az egészbe.Ez a fájdalom túl valóságos,túl mély a seb.Nincsenek többé félelmeim.Csak menni akarok…mert nem hagy nyugodni az érzés,hogy valahol vár rám.Az idő nem gyógyít be semmit,csak elválaszt. Hamarosan Veled leszek… Nagyon közel már a nap… Újra Egyek leszünk.
|