Tíz - Dzsigoku
Megöltem a Mesterem. Beléptem Dzsigokuba,az Alvilágba. Számomra csak egy út létezik:a Halál a jussom. Hiába a tudat,hogy az Ő kérésére történt minden.Elkeseredett és magányos vagyok a Tanítóim nélkül. Kikio csendben elégette Szerelme földi maradványait,majd a hamvakat egy szikláról a Wakasa-öbölbe szórta.Közben japán népdalt énekelt.Sírtam és Ő is sírt.Jojimin Sochimo mindkettőnk életének meghatározó alakja volt.Alapvetően jó ember,aki rossz útra tévedt.Milyen szomorú. A gésa szó nélkül hagyott magamra,amiért nem hibáztathattam,hiszen mit is mondhatott volna?!Én sem bírtam megállítani,nem maradt szavam. Csak arra emlékszem,hogy éjfél körül keveredtem vissza a kis faházhoz,Fukui-ba.A két álarcos alak megint várt a sodzsi panelek előtt.Nem tudom,ugyanazok voltak-e,de jakuzák,az biztos.Nem szólaltak meg ők sem,csak félreálltak és beengedtek.Odabent,az ebédlő asztalán hevert a repülőjegyem Niigata-ból New York City-be. Gyorsan bepakoltam a kapott ruhákat és fegyvereket,majd még egyszer körbejártam a kis szobákban.Először léptem be a Sensei lakrészébe. A falon rengeteg fegyver:bokkenek,dai-kyu-k,die-tcucsik,mempo-k,nage-yari-k,naginata-k,no-dacsi-k,ono-k,yari-k,katana-k és wakizashi-k.Mindegyik ragyogott.Sochimo vagy gyakran tisztogatta,vagy gyakran használta őket. -Kívánja elvinni valamelyiket?-hangzott a tört angol a hátam mögül. -Tessék?-pördültem meg,szembefordulva az egyik álarcossal. -Ojabun-sama meghagyta,hogy teljesítsük minden kívánságát és álljunk a rendelkezésére,amíg végre nem hajtja,amiért elindult otthonából. Félelmetes,mennyire kihallatszott hangjából a megvetés,a gyűlölet.Tudtam,hogy így nem fogunk tudni összedolgozni.De hiszen én egyedül kell véghezvigyem a jogos bosszúm!Nincs rájuk szükségem!De nincs ám! -Ezennel felmentelek a Sensei-em parancsa alól!-néztem szigorúan a két ,döbbent szeme közé.-Annyit kérek,hogy vigyetek ki a Niigata-i reptérre!MOST! -……-láttam,hogy vívódik,-…Hai,kiviszünk!Taro!-kiáltott társának. Néma csendben utaztam velük,ezúttal semmi szépséget sem látva a tájban.Csak az aktákat olvastam át még egyszer,kikeresve a New York-i hunyókat.Drogdílerek vezére és a harcművészeti filmek forgalmazóinak guruja. Samuel Barron.Nicolas Siwang.Két újabb hulla a New York-i zsaruk örömére.Nem lesznek könnyen azonosíthatók,arról gondoskodom!Erőt ad a Szeretteim,főleg egyetlen Bátyám halála felett érzett dühöm.Igazságtalanul halt meg,fiatal és tehetséges ember volt,aki sokal többre vihette volna!De ezek a szánalmas selejtek elvették Tőle az esélyt! Nem kegyelmezhetek.Nem végezhetek gyorsan.Szenvedniük kell,hiszen Yang órákig kínlódott az operáció alatt,előtte pedig a mentőautóban.Bennem már nincs jó érzés. Kihalt az emberi felem.Csak a Halál a társam.Kivégzek minden gyilkost,aztán követem Sochimo példáját,keresek utódot. Közben megérkeztünk a Niigata-i reptérre.Taro és Hantai tisztelettudóan,de távolságtartóan utamra bocsátottak.Már nem gyűlöltek.Annyira. -Sayonara!-dörrent egyszerre mély hangjuk,mikor kiszálltunk a kocsiból. -Sayonara!-feleltem. Talán kicsit már megbántam,hogy feloldottam őket esküjük alól,de éreztem a halálukat,ha velem maradnak.Nem tehettem.Már nem. Amikor az üvegfalú váróban sétáltam,keresve a beszállásra kijelölt kapumat,éreztem egy kíváncsi tekintetet magamon.Lassan körbefordultam.Hantai volt az.A távolodó autó ablakából nézett.Mosolygott is talán…..nem tudom biztosan. A szeptember 11-ei terrortámadás óta szigorított az ellenőrzés az amerikai reptereken,különösen New York-ban.Majdnem öt órát vett igénybe az útlevél-és vámvizsgálat.A megfelelő helyeken megemlített,megfelelő nevek segítettek,hogy ne kobozzák el a fegyvereimet és ne szállítsanak át az FBI vagy a CIA épületébe.Szerencsésen átjutottam az ellenőrzéseken. A higgadtságom és hibátlan angoltudásom elhintették álcám valódiságát az ostoba,hamburgerzabáló hatósági személyek fejében.Még mosolyogtak is! Amint kiléptem,egy sárga taxi farolt elém.A sofőr kipattant és segítőkészen átvette a fegyverekkel teli sporttáskám.Elnyomtam egy gúnyos kuncogást,mikor megpillantottam az arcára kiülő erőlködést és értetlenséget.Szánalmas fickó. A kis hátizsákomat az ölemben pihentettem.Abban voltak az irataim,az akták,az összehajtogatott kimonok és a ninja-cucc.Na meg egy-két fiolácska méreg. A taxis beszédes fajtának bizonyult,az sem zavarta,hogy kurta "igen-nem"-eket válaszolok csak.Legalább nem kellett a feladatra koncentrálnom még. A szállodám egyszerű,de barátságos volt.Igazi magányos gyilkosoknak való hely.Nem zavar senki,de mégsem vagy teljesen egyedül. A Takeda-család vendége voltam,akiket annak idején Sochimo hozott át Tokyo-ból.Hálásaknak és megértőeknek mutatkoztak.Az asszony isteni kajákat tudott összedobni percek alatt,és mindig mosolygott.Keiko-nak hívták. Szobámat kulcsra zártam,majd kiválasztottam a fegyvereket és átolvastam az aktában a gazemberekre vonatkozó részeket:Samuel pedofil és heroinista,Nicolas buzi és cukorbeteg.Mindkettőjük törzshelye a "Forró Kolbász". Nem vesztegethetem az időt terepszemlével,még ma éjjel le kell csapnom!Nem láthatják többet a Felkelő Napot! "A tökéletes gyilkos: kérlelhetetlen,villámgyors és csakis a saját gyilkos ösztöneire hallgat!"-Sochimo első tanítása. Megfogadtam.Kikapcsoltam az agyam gondolkodó részét,csak a kimért,hibátlan mozgásra koncentráltam.Hamar bejutottam a club szellőzőrendszerébe. Az apró lyukas rácson keresztül megpillantottam őket:Samuel egy tizenéves fiúcska ölét simogatta,akinek karjából üres tű meredezett,Nicolas pedig egy üzletember külsejű,harmincas férfival smárolt.Testőrök sehol! Visszamásztam egy folyosónyit,így pont a férfi WC fölé kerültem,amelyben nem voltak kamerák.Nehogy megzavarják a kéjelgőket! Feltéptem a rácsot,a zene miatt úgyse hallhatta meg senki,és beugrottam a helyiség közepére.A táskámat fent hagytam,mert már kivettem a megfelelő fegyvereket:két sensu-t és hat suriken-t.No meg a mempo-mat,mely Dairu-t(hiú,meleg királyfi)ábrázolta,hogy fiatal fiúnak nézzenek. A tükörben ellenőriztem álcámat:mempo a helyén,melleim lekötözve,hajam a kendő alá rejtve,surikenek a ruha redőiben,sensuk a kézben.Vettem egy méy,tisztító lélegzetet és kiléptem az őrjöngő forgatagba.Szerencsémre tájékozódni könnyen tudtam,így gyors léptekkel a két förtelem felé vettem az irányt.Amazok szinte egyszerre unták meg áldozataikat és hevesen integetve fordultak felém. -Dairu!-kiáltott Sam.-Édes,kedves királyfim! -Dairu-san!-hörögte Nic.-Micsoda megtiszteltetés!Gyere közénk! A két megunt szerető lángoló gyűlölettel kísérte minden léptemet,ám amikor táncba kezdtem,arcukra bamba csodálat telepedett. A zene érdekes egyveleg volt:japán taiko és kínai bambusz furulya,mindez techno alappal.Könnyen idomult az én "legyezős"számom ehhez az őrült ritmushoz.Improvizálásban mindig jó voltam. Sam és Nic elbűvölve heverésztek egymás mellett,várva a csodát.Mikor már csak egy lépés hiányzott,hogy az ölükbe üljek,kicsaptam a sensuk fémes hegyeit.Természetesen ők mit sem észleltek ebből.Vigyorogtak. -Szerettek mulatni,igaz?-kérdeztem,majd összezártam magam előtt a karjaimat és féltérdre ereszkedtem,pont velük szemmagasságba. -Naná,édes fütyikém!-kacagott fel undorító kéjjel Sam.-Naná! -Csak rád vágyunk,hamvas Dairu-san!-kontrázott Nic.-Csalj mosolyt az arcunkra! -Azt fogom tenni!-azzal leléptem az asztalkáról és mindkét karom széles ívben kivágódott,pontosan a kellő magasságban. Mintha vörös rúzzsal egy-egy mókásan elnagyolt kontúrt húztam volna Sam és Nic szájára.A sensuk hegyes végein ugyanolyan vörös szín csillogott,melyet a két megunt szerető rémülten nyugtázott.Sírni kezdtek. -Tűnjetek innen!-rivalltam rájuk a legmélyebb hangomon.-Tünés,vagy meghaltok! Több se kellett a két félresikerült anyaszomorítónak,elrohantak a kijárat felé.Senki ügyet sem vetett rájuk.Szerencsémre. Sam és Nic fájdalomtól eltorzult arccal a pisztolyaikért nyúltak,de két-két suhanó suriken a díványhoz szegezte (csuklónál) mocskos kezeiket. -Rövid leszek,-szólaltam meg keményen,levéve az idétlen mempo-t,-ezek az utolsó perceitek,mielőtt a végtelen kínok óceánjába taszítalak benneteket! -Ki a fene vagy te?-nyögte Sam,minden szónál széthasadó arcából kiköpve. -Yang Lee kért meg,hogy üdvözöljelek titeket,ha erre járok!-feleltem. -Az nem lehet!...Te…Te..-Nic majdnem belefulladt vérébe,-..ki vagy TE? -Bosszuálló Angyal,Dzsigoku Őre!megfizettetem veletek a nemes Yang halálát! Nem vártam meg,hogy újabb kérdéseket tegyenek fel,hanem villámgyors mozdulatokkal kikaptam a két méreggel bekent élű suriken-t,és meztelen mellkasuk húsába véstem szeretett Bátyám nevét.Hagyományos,kínai írásjelekkel. A tömegben ekkor kezdtek felharsanni az első,rémülten szörnyűlködő sikolyok!Nem várhattam tovább,nem élvezhettem a fokozatosan tudatukat vesztő,rángatózó,habzó vérű Sam és Nic látványát. A férfi WC-be rohantam.Ki innen!...Amíg a szellőzőrendszerben másztam kifelé,végig a megnyugvás,az elégedettség hullámait vártam.De nem jöttek,hiszen ez még csak a kezdet volt!Az első lépés!..
|