Hikari Kage.
Gin Hoshi.
Yakunin Murasaki.
Már csak ők maradtak…
Vissza kell hát térnem Japánba.Ezúttal azonban egyedül és védelem nélkül.A jakuzák már ismernek,előlük úgysem rejtőzhetek.
Mégis megpróbálom.Szőkére festettem a hajam Assera kivégzése után,és csináltattam hamis útlevelet: Lucy Hu névre.
A gépem Nagoya-ban tett le,ahonnan bérelt kocsival Fuji-ba utaztam.Hátramaradt három gyilkosom ugyanis természetimádó volt. A Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park érintetlen, gyönyörűséges tájain barangolva őszintén elgondolkodtam. Leginkább azon,hogy mihez kezdek majd,ha jogos bosszúm beteljesedik végre?!Mert szilárdan hittem,hogy mindhárom "szamuráj"kezeim által esik majd el!Megérdemlik a dicső halált,hisz egyetlen baklövésük,hogy Yang ellen fordultak.Az akták szerint ezelőtt segítették,őrizték falujukat,de a kapzsiság megrontotta őket.
Legveszélyesebb és legidősebb közülük:Hikari Kage,aki az Ashitaka csúcson lakik.Teljes elszigeteltséget vállalt,mikor faluját feladva bérgyilkosnak állt.Őurasága persze még harcosnak,igazi szamurájnak tartotta magát!Már tudtam,hogy a büszkesége lesz a veszte,azt fogom kijátszani ellene.Ami nem lesz olcsó mulatság,hiszen Hikari Kage neve is mutatja("Fény-Árnyék"),hogy milyen erős kettősség bújkál a férfiban.
Fiatalabbik,ám különlegesebbik ellenfelem:Gin Hoshi,aki nem ismer könyörületet és még sohasem látták mosolyogni.Nevét ("Ezüst Csillag") haja ezüstjéről kapta,mely babakorától változatlan!Édesanyja "Csillagom"-nak becézte egészen tizenhárom éves koráig,amikor az ifjú mestere megölte.Hoshi engedelmes tanítványból profi gyilkológép lett,majd kiirtotta mestere egész családját,végül levágta az öreget és annak falujának őrzője lett.
Legártalmatlanabb és legkapzsibb közülük:Yakunin Murasaki.Neveinek külön-külön van jelentésük:családja,a Yakuninok,hivatalnokok és harcias követek generációit nevelte fel.Mindig Fuji területén éltek,ezért saját temetőt kapott a család.Murasaki annyi,mint:"ibolyalila",ami az ősök harci páncéljának színe volt.
Három férfi,akik tisztességes családból és becsületre méltó hivatásból tértek rossz útra.Yang gazdagodásuk útjában állt,bár talán legbelül bánták,ami történik.Azért kell meghalniuk,mert rábólintottak Bátyám likvidálására.
Sátrat vertem az erdő közepén és gyakorolni kezdtem a Sochimo által készített katanámmal.Mesterem minden szava a fülemben csengett…
…"Zen Ken Ichi.Azt jelenti: a zen és a kard egy.A szamurájok és a zen szerzetesek együtt emelték Japánban a hadviselést és a meditációt egy új szintre.A ken,a kard,a szamuráj lelke.Bensőséges kapcsolatuk a harcosok életét kovácsolta."…
Tanultam az iaido művészetét Édesapám,Lee mester,egyik jóbarátjától: Nakayama Hakudo-tól.Sensei-em szerint az iaido: gendai bujutsu,azaz modern harcművészet,mely 1877 és a Satsuma-felkelés után keletkezett.Támadó és védekező technikák egyaránt találhatóak benne.
A vívó,amikor egyedül gyakorol,olyan mértékben koncentrál a kard mozgására,hogy mély meditációba merül általa.Ez az iaido alapja.
A mesteri tudás fejlesztésének négy szintje létezik:1.Győzd le félelmeidet! 2.Győzd le gyanakvásodat! 3.Győzd le a káprázatot! 4.Légy meglephetetlen!
A mesteri tudás első szintje mindig a fizikai testünkre ható elemeket érinti.A testünk képlékeny,alakítható,fizikai érzékszerveinket irányíthatjuk.Megfelelő módszerekkel csiszolhatjuk és finomíthatjuk őket:látás,hallás,szaglás,tapintás,éberség,gyorsasság,reflexek.
Ha nem tudunk finomítani fizikai testünk képességein,nem remélhetjük,hogy elménket a tudatosság magasabb szintjeire emelhetjük.
Nakayama mester megtanított:hogyan legyek teljes mértékben tudatában a környezetem minden elemének.Ezt segítette a zanshin gyakorlat:a kiterjesztett tudatosság állapota.Egy hónapon át tartó gyakorlás után képes voltam érzékelni a teljes egészt a legapróbb részletességgel.Csukott szemmel is maximális hatékonysággal működtem,bármely ellenfél, vagy fegyver,vagy harci stílus ellenében. A sensei másik ajándéka a kokyu:tudatos légzés.Hiszen a légzés az élet nélkülözhetetlen esszenciája.Nemcsak létünk alapja azonban,hanem testünk és elménk valamint az isteni megismerés összekapcsolódásának eszköze.A meditációm legbőségesebb forrása lett.
Nakayama mesterrel rengeteg küzdelmet vívtunk,sokszor kaptam életreszóló leckéket:ha az összecsapásba beengedem a büszkeséget,a gőgöt,a bosszúvágyat vagy bármely szenvedélyes érzelmet:azonnal elvesztem.Ellenfelem fogadja és visszaküldi rám minden erőm,energiám.
Amint ezeken elmélkedtem,szemléltem gondolataimat,megéreztem,hogy valaki figyel a fák közül.Feltűnés nélkül befejeztem a gyakorlást és előhúztam nadrágzsebemből egy surikent.
Olyan sebesen perdültem meg és hajítottam a sejtett irányba dobócsillagomat,hogy egy szempillantás sem telt bele!Futásnak eredt.
-Matte!-kiáltottam fenyegetően és utánahajítottam egy újabb surikent.
Nem sebesítettem meg,de a kabátja bal ujját nekiszegeztem egy fa törzsének.Nem esett kétségbe,fapofával letépte a ruhadarabot és elcikázott a vérfagyasztóan hideg erdő mélyére.
Összecsomagoltam és a szakadó hó ellenére útrakeltem az Ashitaka csúcs felé.Hikari tudni fogja,hogy érkezem,de ezen bánkódnom nem szabad.Talán jól is jött,hogy a kémje látta,mire vagyok képes.
Különös módon a vakítóan fehér táj nem sértette amúgy mindenre rendkívül érzékeny szemeimet.A nyomokat alig egy mérföldön át követhettem,hiszen a rohamtempóban hulló hó betemetett mindent.
Csak keveset vett el energiáimból az 1187 méteres Ashitaka megmászása.Hikari nem vágatott ösvényt,nem építtetett utakat,az elszigeteltség volt minden vágya.
A természet sietett segítségemre,hogy gyorsan feljussak a szamuráj kunyhójához:megfelelő magasságban nyújtózó ágak,lábtámasznak meredező kövek,vastag fatörzsek a takarásba ugrás lehetőségével…
Hikari kunyhója egyszerű,de szilárd kis építmény volt.A levegő tisztasága szinte felszakította tüdőmet,ahogy ott álltam ajtaja előtt.
-Shinmyoken!-hallattszott mögülem egy reszelős férfihang.
-Tessék?-perdültem meg,kezem katanámra csúsztatva.
-A shinmyoken a kard lelkének csodálatos akciója!-lépdellt felém Hikari.
Termetes férfi volt,amolyan igazi harcosnak való fajta.Arcán minden ránc egy történetet mesélt,akárcsak tekintete mély melankóliája.
-Tudom,miért jöttél…már vártalak!-mondta keményen.
-Elfogadod hát kihívásomat?-hajoltam meg felé.
-Elfogadom!-dörrent,majd biccentett kurtán egyet.
-Kérdezhetek?-azzal ledobtam csomagom,hogy ne akadályozzon.
-Kérdezz!-elhelyezkedett.
-Ismerted Yang Lee-t?Láttad vagy találkoztál akár egyszer is Vele?
-Elfogadtam kihívásodat,s ezzel megadtam a válaszokat.
Megértettem.Méltónak találtattam a küzdelemre.Hikari Kage,a Szamuráj Zen legidősebb és legveszélyesebb mestere kiállt ellenem.Életem legnehezebb küzdelmére számíthattam,de cseppet sem riasztott a gondolat!Inkább ösztönzött,segített koncentrálnom!
Kifejeztük tiszteletünket az élet iránt,a kard előtt és egymás irányában.Ez volt a ritsurei,az álló meghajlás,zárt állásban(összeérő sarkakkal).
A katanánkat bal kezünkben tartva lassan megindultunk egymás felé…bal hüvelykujjunkkal egyszerre toltuk fel a tsubát(pengeőrt)…jobb kézzel átnyúltunk kardunkért,miközben egy másodpercre sem engedtük el a másik tekintetét.
-Yin Lee, -dörrent Hikari hangja- elfogadom halálomat!
-Domo arigato gozaimasu,Hikari-san!-adtam meg a tiszteletet.
Ezután felgyorsultak az események.Kardot rántottunk és teljes lélekkel "Hajime"-t ordítva rontottunk egymásnak.
Minden mozdulata precíz és kiszámított volt,ő irányította küzdelmünket.Egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott nekem,hogy átvegyem a vezetést.Korát meghazudtolóan fürge és erős vágásokat adott elő.Csak a védekezésre koncentráltam,nem kímélt.Mindketten éreztük,hogy az erő vele van.Igen,akartam,hogy ezt érezze és lássa…
Büszkeségétől eltelve lassított tempóján és gyönyörködni kezdett saját mozdulatainak tökéletességében.Játszott velem,mint macska az egérrel!Aki eddig készen állt a halálra,most mégis élni vágyott.
Ez volt a veszte.A vágy befurakodott elméjébe és kizökkentette a harchoz szükséges meditatív összpontosításból.Támadásba lendültem.
Egy körkörös mozdulattal a bal oldalam felé húztam hátra és a fejem fölé a katanám.Amikor a helyére,testem középvonalába ért,felugrottam a levegőbe és teljes erőmből vágtam lefelé.Ez a furikaburi.Mesterem,Nakayama kedvenc iaido-mozdulata.
Hikari Kage halála méltó volt nevének kettősségéhez.Abban a pillanatban,ahogy térdelő állásban a hóba érkeztem: a szamuráj teste teljes hosszában kettévált előttem és a felek üres puffanással földre hulltak.
Kimérten,de tisztelettel felálltam és a szamuráj hagyomány szerint végrehajtottam a chiburit.A vér lerázását,hisz az összecsapás végetért.
Ahogy elindultam a hegyről lefelé,sajnálatot éreztem.Sokat adhatott volna egy Hikari Kage a mai romlott erkölcsű,fegyelmezetlen,hazug világnak.
--------------------------
A varázslatok színhelyéül szolgáló Suruga-öböl lépett elő következő úticélommá.Itt minden asszony boszorkányságot,mágiát használt.
Gin Hoshi anyja hírhedten gonosz és hatalomvágyó nő volt,aki egyetlen fiába örökítette a könyörtelenség,boldogtalanság és gyűlölet lángjait.
Hara volt a falujuk neve az akták szerint.Kép ugyan nem maradt a férfiról,de a személyleírás és a személyes figyelmeztetés alapján bizots lehettem abban:nem tudom eltéveszteni.
A figyelmeztetésben csak annyi állt: "Gin Hoshi természetfelettien szép arca és tökéletesen kimunkált teste adhat okot némi habozásra,ami azonban végzetes kimenetelű ellenfele számára.Ez a férfi nem kegyelmez és nem alkudozik,nem beszél,nem mosolyog és nem szeret senkit sem."
Tehát egy ezüsthajú,érzelemmentes,ridegen profi gyilkológéppel kell megmérkőznöm.Aki mellesleg észvesztően gyönyörű és ezt tudja is magáról.
Szerencsére a szívemben élénken ragyogott az én Markom képe.Nála nem létezhet számomra értékesebb lény e Földön!Bárcsak megérinthetném…elbújhatnék karjai közt…csókolhatnám és ölelhetném,amíg…..
Hara csendes és színekkel teli falucska volt.Takaros házikók,mind papírfalakból és fából felépítve.Rengeteg virág és zene.Olyan érzésem támadt,mintha egy mesebeli tájon járnék.A falucska lakói őszintén érdeklődtek irántam és egyfolytában mosolyogtak.
Általában hajóépítésből,halászatból,gyöngyékszerek készítéséből,virágkertészetből és élelmiszerkereskedelemből élnek.
Lassacskán bevezettek Hara központjába,ahol Gin Hoshi is lakott és őrködött faluja és emberei felett.Mint kiderült,épp távol van,tehát akad időm felmérni a terepet és felkészülni az előttem álló küzdelemre.
Egy kedves asszony,Naruko adott szállást,ételt és egy váltás hófehér,lenvászon ruhát.Fizetség képpen nem akarta elfogadni a pénzem,csak annyit kért:tanítsam meg pár önvédelmi fogásra.Hát rendben,megtettem.Estére elsajátított három alapvető aikido-fogást és megkért,menjek el vele vendégségbe.Udvariasan fáradtságra hivatkoztam és Naruko magamra is hagyott.
Tudtam,hogy Gin Hoshi sokkal ravaszabb lesz Hikari-nál.Nem fogja megvárni,hogy rajtaüssek.Ő akar irányítani,ezért el fog jönni hozzám.Nem hagyhatom,hogy Naruko-nak,vagy bárkinek a faluból, baja essen.El kell tűnnöm még az éjjel,megfelelő helyet keresve a harcra!.....
…..Eljött az éjjel,s a Hold a felhők és a sötétség mögé rejtette arcát.Éreztem a vihar közeledtét a szélben.Tudtam,hogy Gin jönni fog.
A szabadban meditáltam,fegyvereimet gondosan elrejtve magam köré.Csak Sochimo-tól kapott katanám pihent balra mellettem.
Egyszerű volt elrejtőzni a hatalmas fák közt,de nyugodt lehettem,szinte képtelenség az,hogy zajt ne csapjon a talajt borító száraz leveleken és gallyakon tapodva.
Ugyanakkor Gin minden egyes fát,bokrot és dombot úgy ismert,akár a tenyerét.Minden mozdulatát kiszámíthatja és pontosan felmérheti az összes lehetséges válaszreakciómat,mielőtt észrevenném közeledtét.
A Telihold fénye hirtelen megcsillant a pengémen,ahogy szétváltak a zord fellegek.Olyan finom illatot hozott felém a szél,melyhez foghatót még talán sohasem éreztem.Egyszerre volt egyszerű és bőséges,csalogató és férfias,legyőzhetetlen és kíváncsi.Nem voltam többé magamban.
-Nehéz lesz a küzdelemre gondolnom,mikor tekintetemet ily fényes drágakő ejtette foglyul.
Gin Hoshi hangja elviselhetetlenül kellemesen csengett.Szememet lehunyva tartottam és türelmetlenül vártam,hogy mellém érjen.Hallottam,ahogy lemászott az egyik fáról,úgy,akár egy kígyó.Nem sietett.
-Tudom,miért jöttél.Tudom azt is,hogy végeztél Hikari Kage-vel.Engem sem kímélhetsz,ezt is tudom.De Te,vajon eleget tudsz-e énrólam?
Óvatos léptei alatt meg sem reccsent a talajt borító avar.Lassan közeledett,majd megállt.Pontosan tíz lépésnyire tőlem.Felálltam és ráemeltem tekintetem.
Gin Hoshi kékesszürke szeme felcsillant,mikor kardomat kezembe vettem.Szikrák pattogtak közöttünk,tapintható volt a heves indulat,mely mindkettőnkben fellobbant.Csak azt nem értettem,miért mosolyog?!
-Ha egy pillanatra el tudod szakítani a tekinteted tőlem,-szóltam-akkor megadom a lehetőséget,hogy utoljára életedben a Holdra tekints!
Gin felkacagott!Megdöbbentem.Hiszen teljesen másképpen viselkedett ez a kegyetlen gyilkos velem,mint amiket olvastam róla.Nemcsak,hogy mosolygott,de jóízűen nevetett is.Mintha lett volna szíve!..Képtelenség!
-Ez hát a Te ajándékod?-közelebb lépett három lépéssel.
-Nevezd,aminek akarod.
-Miért vagy ily rideg velem?Halálom előtt sem könyörülsz meg rajtam?
Minden izmom megfeszült,ahogy újra közelebb lépett.Már csak két ugrásra állt tőlem.A viharos szél táncoltatta ezüstszínű fonatait,akárcsak az én aranyszín tincseimet.Olyan szépnek tűnt minden,olyan nehezemre esett bosszúmra koncentrálnom.Ez az,amit Gin elérni akart,amire figyelmeztettek.
-Elfogadod hát kihívásomat?-kérdeztem kardommal suhintva.
-Elfogadom,de feltételt szabok!-hajolt meg felém hamisan.
-Hallgatlak!-észrevétlenül nyeltem egy jó nagyot izgalmamban.
-Párbajunkra sor kerül,de nem most.Ezt az éjt velem kell töltened!
-Elméd tán elborult,alávaló gyilkos?!-emeltem fel árulkodón a hangomat.-Mégis hogyan képzeled ezt?
-Bár tudnám!-komorodott el hirtelen.-Bár lenne rá magyarázatom!
Ekkor elkezdett körbe-körbe járkálni és rájöttem,nincs nála fegyver.Egyszerű,vakítóan világoskék kimonoja elárulta,mikor fellebbent kapkodó léptei nyomán.
Alig kaptam levegőt.Dühös voltam.Dühös és szégyenletesen izgatott.Kémleltem az arcának apró ráncait,ruhája változó redőit,bármit,csak ne kelljen üvöltve dübörgő szívemet hallgatnom.
-Tűz ég a mellkasomban!-mondta,hátat fordítva nekem.
-Yamero!Elég!Ne kábíts tovább!-keményítettem meg hangomat.-Mi érteleme?!
-Nem teszem!-fordult felém azonnal,szeme világított.-Hát nem veszed észre,mennyire nehéz ez nekem?!Azt sem látod tán,hogy csupaszon,fegyvertelenül jöttem utánad?!?Megváltoztattál…watashi no hime…Hercegnőm…
-Mi ez?-mutattam felé katanámmal.-Ellenem nem használhatod csáberődet!Nem hiszek neked!Nem szeretsz senkit sem!Nem is ismersz!
-Nem tennék sohasem ellenedre!-kiált fel.-Te azonban megsebeztél! -Korosu!Meg is öllek!-harsogtam és felugrottam,csapásra készen.
A földre érkeztem.Pontosan hajszálnyira a térdeplő Hoshi mellé,a bal oldalára.Csukott szemmel várta a halált hozó vágásomat.Képtelen voltam így megölni őt.Akartam,hogy küzdjön,hogy okot adjon.
-Nincs klánom,nincs családom,nincsenek szövetségeseim…Senkim és semmim sincs!Találkozni szerettem volna valakivel,aki segíthetne…tasukete kudasai..
-Tasukete?!Segíteni?-kérdeztem hitetlenkedve.-Egy mészárosnak?Miben?
-Azt reméltem,hogy Te mindkettőnkön segítesz majd…-elcsuklott.
-Valóban?
Pengém fél centire állt meg Gin Hoshi torka előtt.Ő rámnézett és egyetlen egyszer sem pislogott.Álltam tekintetét és próbáltam belelátni a lelkébe.
-Megölheted a Gonoszt..-suttogta alig hallhatóan,-..elegem van a könyörtelen gyilkolásból,a boldogtalan éjszakákból,a gyűlöletem elemészt!
-Nem én vagyok az a lány,akit szerethetnél.Sem aki ezt viszonozhatná.
Felálltam és elléptem tőle,mire követte mozdulataim.Feldühödten támadtam rá,lemetszettem kimonoja ujjait.Még csak nem is rezdült.Elfordultam.
-Látod?Megszántál engem,hisz nyomorúságom végtelen!-előrehajolt,hogy a fülembe súgjon,mire a gerincem beleborzongott a melegen édes leheletbe.
Visszakézből felpofoztam,mire kétségbeesetten átölelt.Néma szoborrá dermedtem,képtelen voltam bármilyen újabb,ezúttal halálosztó csapás bevitelére.
A hűvös szél körültáncolta groteszk együttesünket,s Hoshi arcába fújta a hajamat.Éreztem,hogyan szívja be illatát.Olyan mohó volt,olyan vigasztalhatatlan!...Ujjai remegve keresték ruhám nyílásait…nem engedhetem!..
-Nem teheted!-sikoltottam és ellöktem magamtól.
-Mért nem?-sóhajtott fel mély fájdalommal hangjában.-Miért???..Miért taszítasz el,Szerelmem?Nem pusztult el a szívem,csak eltemetődött!Te ástad ki újra,hát vedd el,ami már a Tiéd!..Vedd!
-Soha!..-belémnyilalt s felismerés,hogy akarom őt és ez jobban megrémített,mint bármily erős ellenfél ezelőtt.-Hideg vagy és számító!Ez csak trükk,mert nem bízol harci képességeidben ellenem!Ismerd el!
De nem szólt,nem felelt.Csak nézett a szemembe némán,majd letépte kimonoját.Ott állt előttem,anyaszült meztelen.A ruhafoszlányok kínzó lassúsággal siklottak végig bronzbarna bőrén,melyen kéjes táncot lejtett a Hold fénye.Meg akartam érinteni.
-Sakura..-mormolta Hoshi vágytól izzó hangon,-..álmodtam Rólad!Évek óta várok Rád.Nem telt el nap,hogy ne gondoltam volna e napra!..De bosszúszomjad miatt nem kerestelek fel,féltem a halálomtól!
Obimba csúsztattam katanám és vártam.Könnyek szöktek szemembe.-Mostmár nem félsz a haláltól?
Hoshi felelet helyett felkapott és annyira szorosan átkarolt,hogy szinte egybeforrtunk.Keze melegét ruhámon keresztül is éreztem,égette a bőröm.Belélegezte nyakam illatát és rekedten fülembe lehelte:-Elfogadod hát a feltételemet?Velem töltöd ezt az éjjelt?..Tudnál engem szeretni?..
-Végig te kísértenél,ha nem tenném!-suttogtam reszketve.
-Arigato,Sakura-sama!Aishiteru…-azzal gyengéden letett a fűbe és várt.
Várt,mert valami a szememben megálljt parancsolt neki.Minden egyes lélegzetem hívogatta,mégsem érintett.Türelmesen várt és nézett.Ezzel meggyőzött,hogy érdemes belemennem a játékba.Azt azonban nem tudhatta,hogy megváltoztattam a szabályokat.
Félénken elmosolyodtam,kezeimmel végigsimítva csupasz vállain,karjain,kulcscsontja feszes ívén.Tényleg gyönyörű férfi volt.
Hoshi kezei alatt kioldódtak ruhámat tartó obim selyemzsinórjai,s a földre siklottak.Megragadta a kardomat,mielőtt az is lehullt volna.Minden idegszálammal mozdulatait fürkésztem,de hiába.Hoshi nem támadott,hanem tisztelettel elhelyezte mellettünk a fegyvert.
-Mostmár hiszel nekem,Szerelmem?-kérdezte esdeklőn.
-Szeretném,ha megmutatnád,mennyire szeretsz!-búgtam játékosan.
Hoshi dús ajkai az enyémekre tapadtak,hosszú csókjában heves érzésének tengere árasztott el!Közben fürge kezei lehámozták felső ruházatom.Ekkor a bőrünk összeért,s mintha tűzként ragyogott volna fel.
Lefeküdtünk a fűbe és kézzel-lábbal átkaroltuk egymást,közben egy pillanatra sem hagyott csókjai nélkül!..Talán tényleg szeretett?..
Hemperegni kezdtünk.Hoshi ujjai szelíden játszadoztak a testemen és forró lehellete elfeledtette a viharos éjszakát körülöttünk.Beleremegett az érintéseimbe és behunyta a szemét.Próbáltam összeszedni maradék józanságomat és az elrejtett tanto-ra koncentráltam.Úgy irányítottam ölelkezésünk hevét,hogy mindvégig a fegyverek közelében maradjak.
Hoshi váratlanul lelassult,kinyitotta szemeit és arcomat simogatva így szólt:
-Valami képzeletemet is felülmúlóan csodálatos dologra leltem ma éjjel!
-Igazán?-faggattam tettetett értetlenséggel.-Mi az?
-Kényszerítesz,hogy kimondjam?-fordult a hátára.
-Csak akkor múlik el végleg a fájdalom!-felkúsztam az ölébe.
-Mindig csak Téged szerettelek!Anyám halála óta látlak minden éjjel álmomban!Helyedet más asszony nem vehette át!A Te arcod volt az elalvás előtti és az ébredés utáni pillanat…
Hoshi arca hajam árnyékába borult,titokzatosnak tetszett és szívbemarkolóan őszintének.Ajka félig szétnyílt,ahogy sebezhetően elmosolyodott.A szeme nagy volt és fényes,égszínkék jégtüskeként hatolt belém tekintete.
-Hazug..-suttogtam neki és megcsókoltam.
E végtelennek tetsző csókban benne volt minden,mit Yang halála óta éreztem.A sok keserűség,a magányos éjjelek,kimeríthetetlen éhségem a szerelemre és féktelen bosszúvágyam ellene.
Csak szorított magához és engedett mohó nyelvemnek,mely észvesztő táncba kezdett az övével.Ágyéka robbanásig feszült csípőm körkörös mozgásától,de hagyta,hogy én vezessem.Könnyek szaladtak a szemembe,de viszapislogtam őket.Nem veheti észre,még nem.
Hoshi finoman eltolta ajkaimat és zihálva levegőért kapkodott.Rámemelte gyönyörtől villogó szemeit,majd megragadta derekamat és maga alá gyűrt.
A mozdulat közben kihasználtam a pillanatnyi lebegését és kinyúltam a rejtett tanto-ért.Nem vette észre,elbűvölte alabástrom melleim hullámzása.
-Megszűnhet-e egy férfi ilyen asszonyt szeretni?-rebegte lecsukódó szemekkel.
-Milyen vagyok?Milyennek gondolsz engem?-kérdeztem könnyeimtől rekedten.
-Emberi tekintet méltatlan,hogy Rád tévedjen!-csókokat lehelt vállaimra,nyakamra.-Erős vagy testben és lélekben!Igaz vagy és kötelességtudó!..Harcos vagy!...
Lassan felemelkedett jobb kezemben a tanto,éle megcsillant a Telihold sápatag fényében.Ekkor Hoshi,mintha megérezte volna,kinyitotta szemeit.Nem bírtam tovább tartani magam,kicsordult a könnyem.Villant a tekintete,mindent megértett.
A tőr villámgyorsan átsiklott hibátlan bőrén,átvágta hátizmait és beleállt a szívébe.Elkerekedett szemmel lefordult rólam és kihúzta hátából a kést.
-Sajnálom..-zokogtam és ölembe vettem ezüstös fejét.-Sajnálom…
-Sakura…-hörögve vette a levegőt,-…tudtam,hogy meg fogod tenni…..csak reméltem,…hogy előbb még enyém leszel!...Az én úrnőm!...Az enyém!...
-Hoshi,te vagy a legszebb férfi,akit valaha láttam!-megsimítottam keserűen mosolygó arcát.-De közöd volt Yang Lee halálához,ezért fizetned kell!
-Yang...Yang Lee…ki volt ő neked?-vér folyott a száján,felköhögött.
-A Bátyám.
Megmerevedett.Szemében mélységes bánat és egyetértés fénylett.Hirtelen megszorította a kezem,rámnézett és a szíve milliónyi szilánkra robbant.
Sokáig ültem ott,vele.Hajnalodott,mikor felöltöztem és becsavartam Hoshi testét a Naruko-tól kapott lepelbe.Összegyűjtöttem fegyvereimet és máglyát raktam gyilkos szeretőmnek.Nem engedhettem,hogy a nyirkos föld nyelje el.
Utoljára megnéztem természetfelettien szép arcát és emlékül levágtam egy vastag tincset ezüstszín hajából.Homlokon csókoltam és meggyújtottam ágyát.
Már csak egyetlen gyilkos várt halálos vágásomra:Yakunin Murasaki,aki régóta Fuji levegőjét szennyezte.Nem értett különösebben a harci művészetekhez,nem volt kiemelkedő harcos.Csak egy ősi hivatalnokcsalád sarja,aki hébe-hóba eljátszadozott a karddal.
Viszont az akták figyelmeztettek legújabb hóbortjára,mely a méregkészítés volt.Cseppet sem érdekelt,csak túl akartam már esni ezen az egész szörnyű bosszúhadjáraton!..Hoshi…
Tönkretett.Ez más volt,mint mikor Nudrunga szeretett belém.A mahó pap iránt csak szánalmat éreztem.De Hoshi…Hoshi igazi volt.
Féltem.Nem lehet bennem gyengeség,ha kihívom Yakunin-t.Mert bármily gyatra kardforgató,ott vannak még számomra ismeretlen mérgei.Elindultam hát,egyetlen egyszer sem nézve hátra!...
…Az egész ház ibolyalilára volt festve.Egész Fuji-ban tudták,ki lakik benne és tudták azt is,az illető házon kívül van.Ez volt az én időm.
A házvezetőnő cseppet sem gyanakodott,azonnal beengedett.Kedvesen elmagyarázta,hogy az úr csak később érkezik haza,de nyugodtan várjam meg,mert szereti a társaságot,a hölgyvendégeket.
Lassacskán ráeszméltem,mit gondol rólam a derék asszony.Visszafogott mosolya mögött mélységes megvetés bújkált,melyet más képtelen lett volna felfedezni.
Vártam.Teltek-múltak az órák.Észrevétlenül felmértem a terepet.Féltem,hogy Yakunin nem lesz majd hajlandó elhagyni otthonát harcunk idejére,ezért pontosan kellett ismerjek minden lehetséges menekülési útvonalat és támadásra használható fegyvert. Yamako, a házvezetőnő, elnézésemet kérte, de dolga akadt.Udvariasan elbúcsúztunk,tekintve,hogy ő egyszeri alkalomnak vélt engem.
Éreztem,hogy nemsokára beállít Yakunin Murasaki,a kapzsi kereskedő.Házában minden aranyszínben csillogott,a szobák polcai roskadoztak a megszámlálhatatlan kincsektől:antik ékszerek,drágakövek,pénzérmék halmaitól.Nem kellett féljen rablók támadásától,hiszen mindenki félt méregkeverő tudományától,és persze a jakuzához fűződő kapcsolatától.
Yang halálában nem volt része,de ő írta fel Bátyám nevét a "Fekete Lista"-ra!Segített kitervelni mindent.Yakunin figyeltette Yang-ot és a végzetes lövés előtti héten kísérletet tett,hogy megmérgezze Elizát.De más tisztaszívű emberek és családok halála már az ő kezéhez tapad!..Megérdemli végzetét.
-Csak nem engem vársz szépségem?
Háttal álltam neki,mikor belépett a nappaliba.Úgy hihette,hogy a falon kiszögelt aranylegyezőt nézegetem ámulva,ezért nem hallottam jöttét.Pedig hallottam.Már kezemben is volt egy suriken,mikor újra megszólalt.
-Hallod,amit mondok?Fordulj már meg,hadd lássam az arcodat!
-Már épp eleget láthattad!-feleltem nyersen.
-Tessék?Mit merészelsz,átkozott kurva?!!
Erre megperdültem és elhajítottam a surikent.Váratlanul érte támadásom,mégsem sikerült megsebeznem.Elhajolt,épp egy hajszállal úszta meg.
-Ki a fene vagy te?
-Nézz mélyen magadba és fedezd fel a hasonlóságot!
-Szórakozol velem?!...-de elakadt a szava.
Lassan kiült arcára a felismerés.Hátrálni kezdett,egyenesen a falra felfüggesztett aranymarkolatú katana irányába.
-Yin Lee!...Ez hát a nap,mikor fizetnem kell!..Legyen!
Nem vártam tovább,támadást színleltem,majd kitértem jobbra.Yakunin katanájával felém csapott,aztán a zsebébe nyúlt és egy fürge kézmozdulattal rámdobott egy maréknyi port.Eközben én vállába vágtam egy sensu-t.Mindketten arrébb tántorodtunk.
-Milyen mérget használtál ellenem,becstelen ronin?-kérdeztem.
-Az egyetlent,mely esélyt adhatott nekem,s mely minden körülmények közt halálos!Perceken belül lebénítja a szívizmokat!..Halott vagy!
-De te már nem nézheted végig!-megacéloztam akaratomat.
-Igazán?Ugyan mit tehetnél?-kárörvendően felkacagott.
Két nage-yari-t (rövid gerely) hajítottam a térdeibe,melyektől összecsuklott és felvonított fájdalmában.Éreztem Erőm fogytát és láttam,hogy újra kimonoja ujjába nyúl.Nem engedhettem,hogy újra megmérgezzen!
-Kapzsi vagy és becstelen,nem érdemled a dicső halált!
Végső csapásomba sűrítettem minden energiámat,maradék bosszúvágyamat és emésztő haragomat.Lekaptam a falról egy drágaköves,fémötvözetből készült,ősrégi tetcubo-t és fejbecsaptam vele.
Yakunin Murasaki koponyája éleset reccsent,majd arcának és agyának darabkái szétszóródtak körülöttünk,teste romja krumpliszsákként dőlt le a tatami-ra.Kicsúszott kezemből a tetcubo,éreztem szívem kétségbeesett vergődését.Nem féltem,hisz Yang elvesztése óta halott voltam magam is.