Epilógus
Valaki nem engedett el… Gyógyító főzet csorgott le a torkomon… Erős karok ringattak az ébrenlét felé… Ahogy hunyorogva próbáltam felfogni a körülöttem lévő dolgokat,egy ismerős ábrázat libbent látószögembe!Csak azt nem értettem:hogyan kerül ő ide?Hogyan talált rám?Hogyan mentett meg és MIÉRT??? -Sakura-san!-kiáltott fel,mikor találkozott tekintetünk. -Hantai…-biccentettem felé erőtlenül. -Követtünk Téged,Taro-csan és én!-mondta büszkén.-Követtük és számoltuk a hullákat utánad!Jojimin Sochimo méltó utódja vagy! -Arigato..-alig bírtam beszélni-,…hol van Taro? -Elment orvosért,mert az én főzetemtől csak pár óráig élsz! -Az pont elég,hogy elbúcsúzzam!-feleltem határozottan. -De hát,.nem akarsz élni?-szorított meg kétségbeesetten. -Már nem.Megbosszultam Bátyám halálát,ideje nekem is fizetnem! -Iie!Iie,Sakura-san!-hadarta.-Azok heten gonosz,becstelen emberek voltak!Haláluk megváltás a világnak! -Nem,Hantai!..Senkinek sincs joga ölni!-lassan felültem és a kobun szemébe néztem.-Kérnék tőled valamit!.. -Soha!-hördült fel és elfordította álarcos fejét tőlem.-Nem teszem! Hirtelen erős szúrást éreztem,ahogy halott szívem újra és újra dobbant egyet.A testem is tiltakozott az újjáélesztés ellen,követve lelkem háborgását,mely Yang lelkéhez vágyott. -Miért tetted ezt Hantai?-hangzott keserű kérdésem.-Mondd,miért?!! -Azt akartam,hogy élj. -Hiszen megöltem Mesterünket!..Gyűlöltél engem,Taro-val együtt! -Ostoba voltam!-fordult felém sebesen.-Miután elmentél,megértettem,hogy ojabun-sama Neked köszönheti becsületét!Dicső halált halt Általad! -Nem érdemlem tiszteletedet!-azzal viszahanyatlottam a földre. -De igen,Sakura-san!..-gyengéden átkarolta a derekamat,felemelt és magához szorított.-Még többet is érdemelsz!...Én…őszintén… Megrémültem.Eszembe jutott a reptéri jelenet,mikor megéreztem Hantai tekintetét magamon!Rámmosolygott a szeme,mint most! Gondoltam egyet és váratlanul letéptem álarcát.Nem ellenkezett,felszabadulást és gyermekien ártatlan örömöt láttam jóképű arcán.Megsimogattam.Önkéntelen mozdulat volt,ő mégis beleremegett.A fejemet izmos,őrülten dübörgő mellkasára helyeztem,álmosodtam. -Ne aludj!-fogta kezébe arcomat.-Nem szabad! -Sajnálom Hantai…-újra erőseket szúrt a szívem.-Yurushite kudasai!...Bocsáss meg nekem… -Nem vagyok méltó,hogy maradj?-szeme csillogott a könnytől. -Méltóbbat keresve sem találnék…-suttogássá halkult szavam,-..de nem változtathatod meg a Sorsom!A Halál a jussom.Mennem kell. Iszonyatosan vívódott,de megértette.Percekig csak néztünk egymás szemébe,majd megcsókolt.Hihetetlenül ártatlan,mégis szenvedélyes csók volt.Belefoglalta a számára még oly ismeretlen szerelmet,a kegyetlen veszteség keserűségét ,a tehetetlenség kavargó bánatát. S ekkor fényesség melegét éreztem az egész testemen.Kinyitottam a szemem és egy gömbszerű lény lebegett felettünk.Gyengéden eltoltam Hantai ajkait,rámosolyogtam,aztán kileheltem a lelkemet. Furcsa,egy pillanatra koromsötét lett.Nem féltem,tudtam mi történik.Megkönnyebülten hagytam el a testemet.Mázsás teher alól szabadultam fel. Hantai szívbemarkolóan zokogott alattam,a könnyei folyóként áradtak ,mosdatták arcomat,nyakamat.Szeretetemet küldtem felé,kértem: hagyjon elmenni.Ugyan nem láthatott minket,mégis felnézett és bólintott.Elengedett. … A lény időközben alakot öltött:egy angyal volt,az egyik Őrangyalom.Kézenfogott és gondolatokkal beszélt hozzám.Mosolya elárulta,hogy csak jó dolog vár rám.Bíztam Benne,követtem,ahogy szélsebesen száguldott a célunk felé.Pillanatok alatt megérkeztünk,alig mertem elhinni!...Az Örök Nyár Birodalma….Az otthonom….Ahonnan már annyiszor nekivágtam a földi létnek!...Ahol Yang várt engem,mert mindig előbb érkezett! -Húgocskám! Majd'szétrobbantam erre az édes hangra!Megperdültem, határtalan boldogság és nyugalom árasztott el.Ott állt előttem a Bátyám.Az egyetlen ,akiért mindenemet odaadtam és mégis a leggazdagabb maradtam. Szinte belerepültem kitárt karjaiba,ittam mosolyát és fogadtam szeretete végtelen energiáit..Egyek voltunk megint. Körülöttünk minden friss volt és színes : a fű,a virágok,a házikók,a patak halai ,az égbolt felhőcskéi,a Nap sugarai és a lelkek.Mind közül azonban a legfényesebben Yang lelke ragyogott.Homlokon csókolt,átölelt és azt mondta: -Az Igazi Szeretet Örökké Él!
|